Kb. 1,5 éve, amikor 100kg voltam, erősen vallottam azt az elvet, hogy „Nő és busz után nem futok!” Akkoriban nem zavart, hogy lihegek kb. 40-50 lépcsőfok megmászásától, hogy nem tudok lefutni 500 métert, nem tudok megcsinálni 1 teljes húzódzkodást vagy 10 rendes fekvőtámaszt. Az sem zavart, hogy gondolatban sem kerülök közel a boltokban kapható, normálisan kinéző ruhákhoz, mert bár van XL-es méretben ami jó széltében, viszont nem passzol a 172 cm magasságomhoz.
Imádok enni, és aki keres, az talál mindenhol finom ételt. A feleségem jól főz, minden ízletes. Az étkezdék ahol hét közben étkeztem, sok lehetőséget kínálnak és a pékségekbe hívogató illatoknál nem sok jobb akad. Szeretem a tésztás kajákat (milánói, sajtos-tejfölös tészta, pörkölttel, vagy bármilyen hasonló formában. A pékségekben imádom a kakaós csigát, túrós batyut, pogácsákat és sok egyéb mást. Egy jó zsömi vagy kifli megkenve margarinnal, szalámival, sajttal, hmmm….
Nem zavart a fizikai állapotom, hisz a baráti körömben egész „könnyűnek” számítottam, és a pókerpartyk, vagy társasjátékos összejövetelek senki elé nem támasztottak komoly fizikai kihívásokat. A csajozásban sem kellett teljesítenem, hisz házas emberként nincs ilyen igényem.
Most, kb. 1,5 évvel később odafigyelek az étkezésre. Ritkán eszem tésztás ételt, a pékség kirakatában csak gyönyörködöm, beszívom az illatokat, majd kérek egy rozskenyeret, amit olykor meg sem eszem teljesen. Az üzletekben megnézem, hogy az alapanyagok, ételek leírását, és olyanokat vásárlok, amiket eddig soha (barna rizs, bulgur, köles, speciális édesítőszerek). Sok zöldséget fogyasztok, és az interneten keresem a recepteket, hogy aztán magamnak készítsem el az ebédet, vacsorát.
Egy dolgozó, gyermeket nevelő családapa tempójában (nem túl gyors) elkezdtem mozogni. Már nem lihegek a lépcsőn, legutóbb 8,7 kilométert futottam, a húzódzkodásból, fekvőből is megy az említett többszöröse. Fogytam 19 kilót, 38-as méretről, mely már feszült rajtam, 32-esméretre cseréltem a ruhatáram, fel merek venni divatosnak mondott ruhadarabot is.
Ennyi pozitív változás után milyen érdekes az élet, épp most vagyok elégedetlen, épp most zavarnak leginkább a hiányosságaim.
Ma néhány egyéb apróságot leszámítva 5x15 burpee-t csináltam délelőtt, és elfáradtam bele, lihegtem tőle rendesen. Csak 75 burpee!
Pedig rövid időn belül 8 kilométer futás közben 240 burpee-t szeretnék csinálni. Azt gondolom, ennyi kell ahhoz, hogy a Spartan Race sima ügy legyen.
Új edzéstervet kell készítenem, mely már egy ideje érik, mert az add-hock edzésmódszer nem jön össze olyan intenzitással, vagy gyakorisággal, ami a céljaim megvalósításához elegendő lenne.
Mik a célok?
A munkából, egyéb elfoglaltságokból, gyermeknevelésből adódóan kevés az időm. Azt is megtanultam az Insanity időszakban, hogy a napi jellegű sport nemcsak időigényes, de nagyon felemészti az energiám és vissza is üthet. Nem fizikálisan, inkább pszihésen. Minden fejben dől el, és ezekben a harcokban bár nyerésre állok az elmúlt 1,5 évben, sok a bukott csata is.
Szóval egy tartható, pihenőnapokkal tarkított, de az edzőnapokon elég intenzív edzésprogram kell.
Állóképesség- és erőfejlesztés.
A kilókat már egy ideje csak azért nézem a mérlegre állva, hogy a diéta, az étkezés hatását vizsgáljam, nem érdekes a tényleges súly. Illetve mégis. A jobb izomtömeg/testsúly arány segít a gyakorlatok hatékonyabb végzésében, komolyabb erőpróbák elérésében. Ez és kinézet a lényeg. És ha már lúd, akkor legyen kövér, szálkásabb izomzat, és elővillanó kockák a hason. Ezt szeretném!
A következő bejegyzés talán épp a kész edzésterv lesz.
Címkék:
Motiváció
